Medián: romlott a rendőrség megítélése
A Medián november eleji felmérése szerint jelentősen csökkent a lakosság rendőrségbe vetett bizalma. A közvélemény-kutató intézet honlapján közzétett kutatás szerint a teljes népességen belül 4 százalékkal csökkent a rendőrség megbecsültsége.
Dátum: 2006-11-17 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:03.948407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szeptemberi és októberi fejlemények nyomán egyedül a rendőrség érezheti vesztesnek magát - legalábbis ami a közvélemény ítéletét illeti" - áll a közvélemény-kutató elemzésében.
A november 4-7. között, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1.200 fő megkérdezésével készített felmérésből az is kiderül, hogy a kérdőíven szereplő 17 politikai, gazdasági, társadalmi és jogi intézmény, valamint fegyveres testület közül csak a rendőrség iránti bizalom csökkent, a többi intézmény vagy megtartotta, vagy még növelni is tudta társadalmi elfogadottságát. Októberről novemberre a rend őrei a hatodikról a tizedik helyre estek vissza az intézmények bizalmi rangsorában, miközben a kormány megítélése javult.
A Medián megállapítása szerint a rendőrség megbecsültsége a közvélemény szemében azért csökkent statisztikai értelemben is jelentősen, mert jócskán veszített a bizalomból a Fidesz szavazóinak körében. Az MSZP szavazói körében ugyanakkor novemberben nagyobb rendőrséggel szembeni bizalmat mértek, mint októberben. A rendőrség iránti bizalom változása pártpreferencia szerint címet viselő táblázat szerint a rendőrség megítélése egy hónap alatt 12 százalékot esett a Fidesz szavazói körében, míg ugyanebben az időben az MSZP szavazói körében három százalékkal erősödött.
Említést érdemel még, hogy a rendőrség iránti bizalom visszaesett a nők körében is, aminek valószínűleg az az oka, hogy ők érzékenyebbek a fizikai agresszió látványára - áll a Medián elemzésében.
MTI - fidesz.hu