Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush: az USA tanulhat a vietnami tapasztalatokból

Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok tanulhat a vietnami háborúban szerzett tapasztalatokból, amelyek közül Irak szempontjából kiemelte a türelmet.


Dátum: 2006-11-17 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:04.588191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


George Bush pénteken érkezett meg a vietnami fővárosba az Ázsiai-Csendes-Óceáni Együttműködési Szervezet (APEC) csúcstalálkozójára. Vietnam földjére lépve, amelyen a XX. század második felének egyik legvéresebb háborúja dúlt 1964 és 1975 között, kijelentette: "Sikerrel fogunk járni, hacsak nem adjuk fel". Bush úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok "hajlamos arra, hogy azonnali sikert akarjon elérni a világban, holott az iraki feladat megoldása még eltart egy darabig". Az elnök az iraki háborút "nagy harcnak" nevezte, és reményét fejezte ki, hogy "a szabadság eszméje felülkerekedik a gyűlölet eszméjén". Az Egyesült Államok és Vietnam kapcsolatait illetően reményt keltőnek találta, hogy a két ország "túllép a múlt ellentétein a közös jó érdekében".

Bush a vietnami fővárosban találkozott John Howard ausztrál kormányfővel. Az Egyesült Államok és Ausztrália már a vietnami háborúban is katonai szövetségesek voltak, így van jelenleg Irakban is. A két vezető eszmecseréjének középpontjában az iraki helyzet állt.

Bush néhány nappal azután érkezett Vietnamba, hogy az amerikai külügyminisztérium levette Vietnamot a vallási jogok megsértésével vádolt országok listájáról. Az immár demokrata párti többségű kongresszus viszont hétfőn nem volt hajlandó megszavazni a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok normalizálását.

George Bush, aki nem vett részt a vietnami háborúban, első ízben látogat az ázsiai országba. Richard Nixon 1972 karácsonyi saigoni (ma Ho Si Minh-város) villámlátogatása óta csak egyszer járt Vietnamban amerikai elnök Bill Clinton személyében, de ő is csak 2000. november 16-án, már leköszönő elnökként, éppen Bush első megválasztása után. A pénteki nap folyamán Busht a hanoi elnöki palotában fogadja Nguyen Minh Triet vietnami államfő; az amerikai elnök megbeszélést folytat Nong Duc Manhnal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek