Fokozott ellenőrzések az ünnepek közeledtével
Fokozott élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket kezdenek a szakemberek november 20-tól annak érdekében, hogy az ünnepek közeledtével az emberek biztonságosan fogyaszthassák az élelmiszereket - mondta Süth Miklós országos főállatorvos pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-11-17 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:09.988282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte: a fokozott ellenőrzésekre november 20. és 2007. január 5. között kerül sor. Ez idő alatt a szakemberek több tízezer élelmiszertételt vizsgálnak meg. Az ellenőrzések többletforrást nem igényelnek, azt az állat- és növényegészségügyi szolgálat éves rendes költségvetéséből fedezik.
Az ellenőrzés részleteiről szólva Süth Miklós közölte: nemcsak az állat- és növényegészségügyi hatóság, valamint az Országos Élelmiszervizsgáló Intézet szakemberei végzik majd az ellenőrző vizsgálatokat, hanem bevonják a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint a GVH, esetenként akár a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársait is. Az ellenőrzések célja az, hogy a teljes élelmiszerláncra kiterjedően vizsgálják az élelmiszereket a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig. Ellenőrzik mind az alapanyagok előállítását, mind a szállítást, a feldolgozást és a kiskereskedelmi forgalomba kerülő késztermékeket is.
A szakértők nagy figyelmet fordítanak többek között a halak, a pulyka, a sertéshúsok, a húskészítmények, továbbá a zöldségek, gyümölcsök, különösen a déligyümölcsök minőségének vizsgálatára és ellenőrzésére. Kiemelten akarnak eljárni azokkal szemben, akik esetlegesen a feketegazdaságban tevékenykednek. Süth Miklós az MTI kérdésére megjegyezte: a feketegazdaság arányát nem tudja megbecsülni, mivel a vizsgálatokat a gazdaság legális szereplőinél végzik. A feketegazdaságban tevékenykedőkre véletlenszerűen és esetenként bukkanhatnak az ellenőrök.
MTI - fidesz.hu