Puskás Ferencre emlékeznek a Bozsik-stadionnál
Folyamatosan érkeznek a Puskás Ferencre emlékezők a legendás labdarúgó egykori klubjának stadionjához, a ma már Bozsik József nevét viselő kispesti pályához.
Dátum: 2006-11-17 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:15.935113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A klubháznál és a stadion bejáratánál fekete zászló leng, folyamatosan mintegy tíz megemlékező van jelen. Mécsesből jóval többet látni, mert sokan leteszik azokat, némán állnak néhány percig, majd elmennek.
Az InfoRádió tudósítójával beszélő szurkolók mindegyike azt mondta, hogy most el kell felejteni a klubszimpátiából fakadó ellentéteket. A könnyeikkel küszködő megemlékezők között is több csapat szurkolója megtalálható.
inforadio.hu - fidesz.hu