Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Puskás Ferenc gyászszertartása december 9-én lesz

A Puskás-család Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét kérte fel a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetésére. A testület arról már döntött, hogy a 79 éves korában elhunyt futball-legenda gyászszertartása december 9-én, szombaton lesz.


Dátum: 2006-11-17 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:16.259158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál az InfoRádiónak elmondta: Puskás Ferenc felesége őt kérte fel arra a megtisztelő és fájó feladatra, hogy vezesse a kegyeleti bizottságot. A bizottság pénteken délelőtt meg is hozta az első döntéseket.

A gyászszertartás december 9-én, szombaton lesz, az eseményhez védnökként a nevét adta a kormány képviseletében Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, továbbá Jaques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, Ramon Calderon, a Real Madrid elnöke, Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, továbbá Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai.

December 9-én várhatóan lehetősége lesz a barátoknak és tisztelőknek, hogy búcsút vegyenek a legendás labdarúgótól a Puskás Ferenc Stadionban, este pedig a Szent István Bazilikánál katolikus gyászmise és temetési szertartás lesz. Puskás Ferenc végső nyughelye is itt lesz.

Sokan jönnek majd

"Hosszú lesz ez a szombati nap, nagyon nagy a külföldi érdeklődés, mindenhonnan érkeznek majd Öcsi bácsi tisztelői, ahol játékosként vagy edzőként megfordult" - tette hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Schmitt Pál - mint volt madridi nagykövet - felidézte, hogy játékosként Puskás Ferenc Alfredo di Stefanóval együtt a labdarúgás legnagyobb egyéniségei volt Spanyolországban, és azok is maradtak.

Számos beceneve volt, nevezték Panchónak, és azt is mondták róla, hogy "Canisetto bum-bum", ami nagyjából annyit tesz, hogy lövöldöző ágyú - fűzte hozzá.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek