Nehéz évek előtt a magyarországi külföldi cégek
A kormány megszorító csomagja miatt nehéz évek elé néznek a Magyarországon működő külföldi vállalatok - mondta az Economist Intelligence Unit vállalati hálózatának alelnöke egy budapesti konferencián.
Dátum: 2006-11-17 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:16.591810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brit gazdasági elemző intézet alelnöke szerint a várhatóan növekvő infláció és csökkenő fogyasztás, valamint reáljövedelem miatt visszaesik majd a nyugat-európai cégek forgalma.
Daniel Thorniley hozzátette: valószínűleg az állami megrendelések száma is mérséklődik majd a központi kiadás-csökkentés miatt.
Az Economist Intelligence Unit szakértője ugyanakkor úgy vélte: nem kell tartani attól, hogy a cégek elköltöznek Magyarországról, mert az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék és a jövedelem tekintetében a magyar piac még így is jónak mondható.
inforadio.hu - fidesz.hu