Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az idén elmarad a nádvágás a Balatonon

Az alacsony vízállás miatt az idén elmarad a balatoni nádvágás, mert az a keszthelyi egyetem szakembereinek véleménye szerint több kárt okozna, mint hasznot - közölte szombaton Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője.


Dátum: 2002-11-30 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:28.074462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vízügyi igazgatóság azért kért szakvéleményt a keszthelyi egyetemtől, mert a rendkívül alacsony - jelenleg mindössze 45 centiméteres - vízállás miatt szárazon maradt a balatoni nád gyökérzetének egy része is.

- Ha a tó befagyása után a nádvágók megkezdenék a munkát, letaposhatnák a jég fölé került részeket, ami évekre visszavetné a nád fejlődését - mondta a szakember.

A vízügyi igazgatóság az egyetemi szakvélemény alapján az idén nem hirdeti meg a nádvágást, amelyet magánvállalkozók és önkormányzatok szoktak elvégezni.

Fejér Vilmos elmondta: a nádvágás a vízügyi igazgatóságnak évente 15-20 millió forintjába kerül.

- A tóparti részeket borító mintegy 1100 hektárt kitevő nádasoknak évente 80 százalékát szokták levágni, az idén 850 hektárt kellett volna learatni. Szerencsére az elmúlt időszakban évi 600-700 hektár nádast levágtak, így egy év kimaradása nem okoz gondot - tájékoztatott a szakember.

A Balatonon legutóbb az 1980-as évek végén fordult elő, hogy nem tudták levágni a nádat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek