Elegük volt Hiller kulturpolitikájából: emigrációba vonulnak a táncosok
Bizonytalan időre beszünteti magyarországi előadóművészi tevékenységét és "önként vállalt emigrációfan", külföldön folytatja tovább munkáját Michaela Pein és Hargitay Ákos, vagyis a Company Two in One.
Dátum: 2006-11-18 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:23.332414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A táncművészek pénteken tájékoztatták az MTI-t döntésüksől, amit azzal indokoltak: Hiller István oktatási és kulturális miniszter visszavonta az elődje által számukra megítélt támogatást. Michaela Pein és Hargitay Ákos utolsónak szánt magyarországi előadását hétfőn este tartja Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban. Közleményükben arra kérik a tánckedvelőket és azokat a kollégáikat, akiket a minisztérium "diszkriminatív kultúrpolitikája sújt", hogy (velük együtt) 1 perces néma felállással tiltakozzanak az előadás alatt ez ellen.
Tájékoztatásuk szerint Hiller István - elődje döntését felülbírálva - visszavonta a (papíron) adományozott miniszteri támogatást. Bozóki András a parlamenti választások előtt határozott arról, hogy miniszteri kerete terhére 1,5 millió forinttal támogatja a táncegyüttes ez évi programjait.
A művészek úgy fogalmaztak: az a fajta "belterjes pénzosztási" gyakorlat, amely a minisztérium működési támogatásokat elosztó kuratóriumát jellemzi, hosszú idő óta sújtja nem csak a Company Two in One társulatát, hanem az egész magyarországi táncművészetet.
Hozzátették, hogy a kuratóriumi működési szabályzat nem kötelezi a testületi tagokat az előadások megtekintésére, a kuratóriumi ülések jegyzőkönyvei titkosak, s a pályázók számára nem nyújtanak betekintési lehetőséget a minisztériumban.
Megállapításuk szerint a szakma mára megosztottá vált, így nem jöhetett létre egy átfogó érdekvédelmi szervezet és reform sem, a független táncművészek és koreográfusok pedig létbizonytalanságban, egzisztenciális minimumon élnek és alkotnak.
MTI - fidesz.hu