Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent Márton-napi ünnepség Pannonhalmán

Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző kapta az idei Szent Márton-díjat kimagasló zeneművészeti tevékenysége, valamint a dunántúli régió iránti elkötelezettsége elismeréséül.


Dátum: 2006-11-18 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:23.647215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A díjat a pénteki Szent Márton-napi ünnepségen adták át az ünnepeltnek a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájában.

Várszegi Asztrik, pannonhalmi püspök-főapát ismertette Szokolay Sándor életpályáját. Mint elmondta: a kortárs opera és zeneirodalom kimagasló egyénósége 1957-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán. Gazdag zeneszerzői alkotó tevékenysége mellett évtizedeken keresztül oktatott a Zeneművészeti Főiskolán. Nyugállományba vonulását követően Sopronba költözött, azóta a "leghűségesebb városban" él és komponál.

Számos civil szerveződés, művészeti társaság elnöke, illetve tagja. Alkotó munkásságát 1966-ban Kossuth-díjjal, majd a későbbiekben egyebek között Bartók-Pásztory-díjjal, Magyar Művészetért díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el.

"Az alkotás mellett emberi és művészi tekintélyével aktívan támogatja Magyarország nemzeti-polgári kibontakozását" - mondta a főapát.

Az ünnepségen Udvardy György püspök emlékezett meg Szent Mártonról, Tours püspökről, a pannonhalmi monostor védőszentjéről.

Az eseményen az egyház és a közélet jeles képviselői, tudósok, politikusok vettek részt. Az ünnepi hangulatot a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje emelte. A Szent Márton-napi ünnepséget immár hagyománysan megrĺodezik, a díjat a Pannonhalmi Főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. alapította. Ezzel a díjjal ismerik el a kitüntetetteknek a régió és egyben a magyar nemzeti értékek megőrzésére és gyarapítására kifejtett tevékenységét.

A díjjal a korábbi években Nemeskürty István írót, Pungor Ernő akadémikust, Nagy Gáspár költőt, Kukorelly István alkotmányjogászt és Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt tüntették ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek