Kenya - nincs bizonyíték az al-Kaida kapcsolatra
A kenyai hatóságok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy a csütörtöki mombasai merényletekkel kapcsolatban őrizetbe vett 12 személy kapcsolatban állna az al-Kaida terrorszervezettel.
Dátum: 2002-11-30 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:28.373638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amerikai tisztviselők pénteken úgy vélekedtek, hogy az izraeli tulajdonban lévő Paradise szálloda elleni merénylettel, amelynek a három elkövetővel együtt 15 halálos áldozata volt, elsősorban a szomáliai al-Itihad al-Iszlamija szervezet gyanúsítható - ennek a csoportnak van ugyanis kapcsolata az al-Kaida terrorszervezettel.
Julius Sunkuli kenyai belügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy a rendőrség nem talált semmilyen kapcsolatot az al-Kaida és a merényletek miatt őrizetbe vett személyek között. Hozzátette, hogy az őrizetben lévők mind külföldiek.
A kenyai hatóságok később szabadon engedtek egy spanyol és egy amerikai állampolgárt. A házaspár szabadulását követően hangoztatta, hogy nincsenek ellenérzéseik a hatósági eljárás miatt, továbbra is szeretik Kenyát és népét. Hozzátették: megértik, hogy őrizetbe vételükkel a hatóságok csupán munkájukat végezték.
A 26 éves spanyol José Tena és amerikai felesége elmondta, hogy a robbanásról hallva éppen el akarták hagyni azt a szállodát, amelyben megszálltak, amikor a rendőrség őrizetbe vette őket. A férj közölte: a pokolgépes merénylet képeit látva a tévében azt hitték, hogy az ő hoteljük is célpont lehet, ezért fogták menekülőre. Minden épeszű ember így cselekedett volna - tette hozzá.
A házaspár most Kenya egy másik pontján folytatja nyaralását.
MTI - fidesz.hu