Csendben ért véget a hangos "rendszerváltó" menet
Gyurcsány, Demszky és Gergényi lemondását követelve több száz tüntető vonult végig szombat délután Budapesten.
Dátum: 2006-11-19 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:31.593781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt szombat este nyolc óra után ért véget az úgynevezett "rendszerváltó felvonulás", az emberek egy része az Aulich utcában zajló demonstrációhoz csatlakozott, míg néhányan a Kossuth térnél lévő kordonok előtt kezdtek csendes tiltakozásba. Rendőri intézkedésekre nem került sor.
A demonstrálók délelőtt 11 órakor indultak a Vörösmarty térről alig 150-en, a Szabadság tér érintésével, a rendőrség Teve utcai igazgatási központjához, ahol Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor távozását követelték. Ezt követően először a Batthyány, majd a Roosevelt térhez vonult a 300 főnyire növekedett tömeg, kormányellenes jelszavakat skandálva. Még a Batthyány téren az egyik felszólaló kötéllel fenyegette meg a miniszterelnököt, az Akadémiánál pedig a Gyurcsány-csomagot bírálták a demonstrálók.
Délután már a Margit híd Budáról Pestre vezető oldalán okoztak forgalmi dugót a demonstrálók, a híd két oldalát legalább húsz rendőrautó biztosította. Útközben a Margit híd pesti oldalának egyik felét krepp-papírból a trikolór színeibe csomagolták, hogy ezzel az összetartozást jelképezzék. Fáber Károly, a demonstráció főszervezője azt mondta: a magyar társadalom politikailag és gazdaságilag is megosztott, a Duna jelképezi a kettészakadást, amit egyedül a hidak kötnek össze.
A rendőrség fémkordonokkal vette körbe a Képviselői Irodaházat, mögötte szorosan sorfalat álltak a rendőrök, és a Margit híd pesti pillérénél egy autóbusznyi egyenruhást is készenlétbe helyeztek.
A 300 főnyire növekedett tömeg a Batthyány, majd a Roosevelt térhez vonult, kormányellenes jelszavakat skandálva. A Batthyány téren az egyik felszólaló kötéllel fenyegette meg a miniszterelnököt, az Akadémiánál pedig a Gyurcsány-csomagot bírálták a demonstrálók.
MNO - fidesz.hu