Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

235 milliárd megy el a szemétre

Hatékonyabb regionális hulladékgazdálkodási rendszerek, új hulladékégető művek és változó hulladék-díjrendszer szerepel a szilárd hulladékok kezelését 2007-től 2016-ig felvázoló magyarországi stratégiában - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízott főosztályvezetője.


Dátum: 2006-11-19 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:33.491074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erdős Péterné elmondta: a következő 10 évben legalább 235 milliárd forintból valósíthatók meg a különböző hulladékgazdálkodási feladatok. Hozzátette: a költségek mintegy felét a regionális hulladékkezelési kapacitások bővítésére, a másik felét a korszerűtlen hulladéklerakók szakszerű bezárására kell fordítani.

Szólt arról is, hogy a stratégia két 150 ezer tonna kapacitású hulladékégető megépítésével, és egy meglévő erőműben erre alkalmas 200 ezer tonnás kapacitás bekapcsolásával kínál megoldást. Közölte: a létesítmények a már működő fővárosi égetőművel együtt összesen 920 ezer tonna, szerves anyagot tartalmazó hulladék hasznosítására képesek.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek