Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hogyan dönt hétfőn a jegybank?

Szakértők szerint ugyanakkora a valószínűsége a 0,25 százalékos, 25 bázispontos emelésnek a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülésén, mint a jelenleg 8 százalékos alapkamat tartásának.


Dátum: 2006-11-19 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:33.806469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Reuters csütörtökön közölt felmérése alapján az elemzők többsége még kamatemelést várt, a pénteken megkérdezett londoni szakértők viszont túlnyomórészt az alapkamat változatlanul hagyását jósolták.

Járai Zsigmond jegybankelnök úgy nyilatkozott: nem a kamatemelés az egyetlen lehetőség az inflációs értékek csökkentésére.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn új inflációs prognózist is közzétesz. Ha emelkedik az alapkamat, az megváltoztathatja az MNB 2008-ra előirányzott 3 százalékos inflációs célját.

Az októberi jegybanki kamatdöntő ülés óta jelentős mértékben, mintegy három százalékkal erősödött a forint az euróhoz képest. Az alapkamat június óta 2 százalékponttal, októberben negyed százalékponttal emelkedett.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek