Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Különös "könyvelési hiba": fordulat a Fordnál?

Kétségek között lehetnek amerikai cégek és az amerikai hatóságok. Összesen egy milliárd 200 millió dollárral több profitot tett zsebre az elmúlt öt évben a Ford gyár annál, mint amennyit lekönyvelt és bejelentett. Könyvelési hiba volt - közölte most a cég képviselője, és a héten szép gondosan nyilvánosságra hozta a valódi adatokat.


Dátum: 2006-11-19 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:35.455951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek szerint 2005-ben a cégnek 1,4 milliárd dolláros tiszta bevétele volt és nem két milliárd dolláros, ahogyan jelentették.

2004-ben 3 milliárdos volt a tiszta bevétel a tévesen jelentett 3,5 milliárddal szemben, 2003-ban csak 239 millió volt ez az összeg, és nem a hivatalosan jelentett 495 millió. 2002-ben pedig a cég 875 millió dollár nettó bevételt jelentett, holott nem nettó bevétele, hanem tekintélyes vesztesége volt, amelynek összege 980 millió dollárra rúgott.

Most, 2006-ban az év első kilenc hónapjában a vállalat nettó 5,2 milliárdos veszteséget jelentett. Több elemző szerint - akik valamennyien megvizsgálták a Ford könyvelési hibáit -, olyan technikai problémáról van szó, amely kockázati alapokat is kezelő cégeknél előfordul és bizony, nem is ritkán.

Az egyik pénzügyi szakmagazin már májusban jelezte, hogy sok vállalatnál komoly gondot okoz a szövetségi pénzügyi könyvelési szervezet által még hat évvel ezelőtt kibocsátott könyvelési szabályzat alkalmazása. A cégek ugyanis állítólag nemcsak hogy nem tudják alkalmazni, hanem nem is nagyon értik ezt a szabályzatot. A Moody's beruházási szolgáltatásokkal foglalkozó részlegének egyik elemzője szerint kifejezetten jó hírű cégekről is kiderült: komoly mértékben félrekönyvelnek, ráadásul az adott cégek tökéletesen tisztában lehetnek azzal, hogy hat év óta folyamatosan félrekönyvelnek.

A Ford ugyanis már hónapokkal ezelőtt jelezte: visszamenőleg is korrigálja a téves adatokat. Igaz, ezt az illetékes szövetségi hivatal felszólítására tette meg.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek