Balla György: Nem lesz igazságosabb a rendszer
A hazugság árát kell megfizetniük azoknak, akiknek magasabb lesz a gázszámlájuk januártól - mutatott rá Balla György országgyűlési képviselő.
Dátum: 2006-11-19 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:39.772811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balla György arra reagálva, hogy a gázártámogatás mértékét ezután a jövedelmi viszonyok alapján határozzák meg, és a lakosságnak kérdőívet, nyilatkozatot kell majd kitöltenie annak megállapításához, felidézte: a választási kampányban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tagadta, hogy emelnék a gáz árát, és amikor ezt mégis megtették, olyan mértékű támogatásról döntöttek, hogy az emberek nem vettek észre változást a gázszámláikon.
Most ennek a támogatásnak a sokszorosát veszik vissza, hiszen nem az a valóság, hogy igazságosabb lesz a rendszer - fogalmazott az ellenzéki képviselő, hozzátéve: egyharmadával csökkentik a támogatásra fordítható összeget.
A politikus érthetetlennek tartja, hogy a kormány most azt állítja, a jelenlegi gázártámogatási rendszer nem igazságos, mert - mint mondta - a szocialista többségű kabinet dolgozta ki, és fogadta el 2003-ban.
"Az a minimum, hogy meg kellene nevezni, ki a felelős azért, hogy négy éven keresztül több százmilliárd forintot rosszul költöttek el" - mondta Balla György.
MTI - fidesz.hu