Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ győzött a fővárosi koalíciós egyeztetésen

Elfogadta az SZDSZ javaslatát az MSZP budapesti elnöke a városirányítási struktúráról, ezért hétfőn várhatóan aláírhatják a Fővárosi Közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciója közötti koalíciós szerződést - jelentette be Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata politikus.


Dátum: 2006-11-19 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:40.369164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ képviselőcsoportja kihelyezett ülést tartott a hétvégén. A liberálisok a három főpolgármester-helyettessel, hét tanácsnokkal és tizennégy bizottsággal működő struktúra mellett foglaltak állást - közölte a frakcióvezető, aki az SZDSZ pénzügyi-városfejlesztési főpolgármester-helyettes jelöltje.

A modellt elfogadta Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, frakcióvezetője.

Demszky tanácsnokokat akart

A politikus hozzátette: Demszky Gábor nem értett egyet azzal a pénteki MSZP-s felvetéssel, hogy ne legyenek tanácsnokok, ehelyett eggyel növeljék a szocialista főpolgármester-helyettesek számát.

Az SZDSZ-frakció egyhangú szavazással állást foglalt arról, hogy maradjon a két MSZP-s és egy SZDSZ-es főpolgármester-helyettesi verzió, az öt MSZP-s és két SZDSZ-es tanácsnokkal együtt.

Tologatják a hatásköröket

A kulturális főpolgármester-helyettestől, aki várhatóan Gy. Németh Erzsébet lenne, az SZDSZ az általa jelölt kulturális tanácsnokhoz helyezné a kiemelt közművelődési intézményeket, köztük a levéltárat.

Az SZDSZ egyetért Hagyó Miklós szocialista városüzemeltetési főpolgármester-helyettes jelölt felvetésével, hogy a hivatalon belül egy főmérnök foglalkozzon a városüzemeltetési kérdésekkel.

A bizottságok számát eggyel csökkentenék oly módon, hogy koordinációs testületet nem hoznák létre. Ezáltal a közüzemek vezetőinek kinevezési jogköre - a főpolgármester személyes tanácsadója, Mesterházi Ernő szorgalmazására - a közgyűléstől a tulajdonosi kérdésekkel foglalkozó bizottsághoz kerülne.

A tizenhárom tagú testületben nyolc kormánypárti és öt ellenzéki tevékenykedne, az elnök Somlyódy Csaba (MSZP), az alelnök Székely Gábor (SZDSZ) lenne.

Az SZDSZ három bizottság élére kíván elnököt állítani. Bőhm András a kulturális, Lakos Imre a városüzemeltetési, Szolnoki Andrea az egészségügyit irányítaná.

Az SZDSZ végülis egyetértett azzal a szocialista javaslattal, hogy a kulturális főpolgármester-helyettesi területhez ne sorolják be az egészségügyet. Ez a terület Tiba Zsolt főjegyző irányítása alá kerül, akinek év végéig javaslatokat kell kidolgoznia a kormányzati egészségügyi döntésekből fakadó intézmény átszervezésekre - közölte Ikvai-Szabó Imre.

Kiemelt kérdés lesz a BKV és az egészségügy

A liberális politikus tájékoztatása szerint a koalíciós szerződés kiemelt kérdésként kezeli a BKV és az egészségügy problémáinak rendezését. Mindkét ügyben egyeztetésre lesz szükség a kormányzattal - tette hozzá.

Az egészségügyben kulcskérdésnek tartják az intézmények fenntarthatóságát, de a frakcióvezető szerint az is bizonyosnak tűnik, hogy a lakossági elérhetőség szempontjából a kormányzat kórházstruktúra-javaslata finomításra szorul. Ez alapján ugyanis Észak-Pesten nem megoldott a 24 órás traumatológiai ügyeleti rendszer.

Az új irányítási struktúrának megfelelően szükség lesz a Főpolgármesteri Hivatal átszervezésére is, amely a jövő év márciusáig valósulna meg - jegyezte meg a frakcióvezető.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek