Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félpályás útlezárással tiltakoztak Zamárdinál

Félpályás útlezárással tiltakoztak a Gyurcsány-kormány politikája ellen vasárnap több mint százan a 7-es úton, a zamárdi körforgalomtól az autópálya felé vezető szakaszon.


Dátum: 2006-11-19 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:42.631532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A résztvevők az október 23-i "rendőrterror" miatt is demonstráltak - közölte az MTI-vel Varga László szervező.

Mint elmondta: a demokrácia védelmében tartott, a rendőrségen bejelentett négyórás demonstráción nemzetiszínű zászlókkal, transzparensekkel fejezik ki tiltakozásukat "a jelenlegi diktatórikus és kormányzásra alkalmatlan politikai hatalom ellen". Hozzátette: a 17 óráig tartó tüntetésen csaknem negyven személygépkocsi sorakozott fel, volt, aki kerékpárral vagy gyalog érkezett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek