Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma ünnepeljük a gyermekek jogainak világnapját

Ma és az elkövetkező napokban Európa-szerte, és így Magyarországon is megemlékeznek a gyermekek jogairól. Darvas Ágnes szociológus szerint Magyarországon a gyermekvédelem jogszabályi szinten nagyon jól működik.


Dátum: 2006-11-20 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:04:46.012349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szociológus elmondta: noha Magyarországon törvényi szinten a gyermekek jogai szabályozottak, ugyanakkor az UNICEF sok, az országban tapasztalható problémára hívja fel a társadalom figyelmét.

Példaként említette, hogy nincs olyan elfogadott program, amely határidővel, pénzzel, felelősökkel hozzárendelve, iránymutatást adna a gyermekvédelemnek, nincsenek olyan elkülönített költségvetési források, amelyek a gyermekjogi egyezmény megvalósítását szolgálnák.

Az UNICEF rámutat a területi egyenlőtlenségekre is, azaz arra, hogy a falusi, városi, nagyvárosi, valamint fővárosi gyerekek nem egyforma eséllyel juthatnak hozzá a különböző szolgáltatásokhoz - fűzte hozzá a szociológus.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon előre kell lépni az oktatási szegregáció területén is: a hátrányos helyzetű gyerekek, illetve a roma gyerekek számára is megfelelő oktatási színvonalat kell biztosítani.

Beszámolt arról is, hogy a gyermekjogok magyarországi szakértői egy, az UNICEF által megfogalmazott kritikákat is szem előtt tartó gyermek-esélyprogram kidolgozásán munkálkodnak.

Mint fogalmazott: célként tűzték ki azt, hogy a szegény családból származó gyerekeknek legyen esélyük kitörni az "ördögi kör"-ből, kikerüljenek a szegénységből.

A világnap kialakulásáról szólva közölte, hogy először 1954-ben vetette fel az ENSZ, hogy a gyermekek jogait szabályozni kellene, majd 1959. november 20-án a tagországok egy, a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot fogadtak el. Az egyezmény 1989. november 20-án született meg, ezt Magyarország 1991-ben ratifikálta - tette hozzá.

Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a Gyermekek Jogainak Egyetemes Napját. Az Országgyűlés 1997. április 22-én nagy többséggel elfogadta a gyermekek védelméről szóló törvényt, amelyben mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket a Gyermekjogi Egyezmény rögzít. Előbbi jogszabály meghatározza egyrészt a gyermekek jogait, másrészt a nevelők, az állam, a helyi önkormányzatok, illetve a civil szervezetek feladatait a gyermekek jogainak érvényesítése területén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek