Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU nem cél, hanem eszköz

Lőrincz Gyula, a Fidelitas salgótarjáni alelnöke - aki az európai integrációs ügyek tanácsnoka is egyben - sajtótájékoztatót tartott a Fidelitas európai uniós információs kampányával kapcsolatban.


Dátum: 2002-11-30 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:29.925025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, Magyarország EU-s felkészülési stratégiájának négy fő iránya van: makrogazdasági stratégia, jogharmonizációs stratégia, a köztisztviselők felkészítésének stratégiája, valamint a közvélemény felkészítésének stratégiája. A Fidelitas új, információs kampányában ez utóbbi pontnak kíván eleget tenni.

A Fidelitas, mint az új nemzedék tagjait tömörítő szervezet, elkötelezett híve hazánk EU-csatlakozásának. - Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokat megfelelően informálják, mert ennek hiányában megalapozatlan félelmek, illetve túlzott elvárások fogalmazódnak meg a csatlakozással kapcsolatban - nyilatkozta Lőrincz Gyula. Ebből kifolyólag azokon a területeken mutatjuk be a csatlakozás utáni állapotot, melyeket a fiatalok a legfontosabbnak tartanak az "Ifjúságkutatás 2000" címet viselő felmérés szerint.

Lőrincz Gyula hangsúlyozta továbbá, hogy a fő cél egy reális Európa-kép kialakítása. - Az EU számunkra nem cél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy Magyarország lakosai előtt kinyíljon a még jobb boldogulás lehetősége - tette hozzá.

Szeles Enikő - Nógrád Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek