Drágítják a vonat- és buszjegyet?
Kiszivárogtatott információk szerint a MÁV az infláció két és félszeresével, a Volán hat százalékkal emelhetné személyszállítási tarifáit januárban. A közlekedási minisztérium egy korábbi tervezete azt tartalmazta, hogy a vasúti jegy árát akár 70 százalékkal is növelhetik. Ami biztos, továbbra is napirenden van a kedvezmények szűkítése.
Dátum: 2006-11-20 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:05.633236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Átlagosan 16 százalékkal emelheti viteldíjait januárban a MÁV és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV), ha a kormány szabad utat ad a tárca készülő helyközi személyszállítási tarifa rendelettervezetének - értesült a Népszabadság. Eközben a Volán-társaságok átlagos jegyáremelésének mértéke hat százalék lehet. A szakminisztériumban a hírt nem kommentálták.
Változik az utazási kedvezmények rendszere is. A fő csapásirány: a kedvezményezettek körének és a kedvezmények mértékének csökkentése, a 65 év felettiek ingyenes utazását például limitálnák. Szorosabbra kell majd húzniuk a nadrágszíjat a diákoknak is. A készülő előterjesztés tervezete szerint ugyanis az állam a jövőben elsősorban a lakóhelyük és a tanintézmények közti utazásaikat támogatná. Egyéb útjaikhoz a legjobb esetben is kénytelenek lesznek szerényebb kedvezményekkel beérni.
Korábban az Index azt írta, a gazdasági tárca egyik tervezete szerint akár hetven százalékkal is többet kellene fizetni a vasúti utazásért.
MNO - fidesz.hu