Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszteri diktátum

Hiller István oktatási miniszter mindenféle hatástanulmány nélkül egyoldalú diktátum elé állítja a hallgatókat. Most már nemcsak horribilis nagyságrendű tandíjakat szednek az államilag finanszirozott képzések után is, amely a hallgatók nagyrésze számára megfizethetetlen, hanem azt is meg akarják mondani, hogy a hallgató mit tanuljon. A miniszter ezen cselekedete etikátlan és antidemokratikus.


Dátum: 2006-11-20 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:06.265993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter egyoldalúan csökkentette a felvehető hallgatók számát a bölcsésképzésben 20, a pedagógusképzésben 23,8 ,az agrárképzésben 29,58 , a jogi képzésben 13,26 százalékkal és csupán a természettudományos és műszaki képzésben figyelhető meg minimális emelkedés 2,63 illetve 1,2 százalékkal. A csökkenés mértéke nagyságrendekkel nagyobb, mint az emelkedés. Emiatt kevesebb lesz azon hallgatók száma, akik államilag finanszirozott képzésben vehetnek majd részt.

Ezzel a rendelkezéssel újabb csapást mért azon fiatalokra a bolsevik-liberális kormányzat, akiknek a továbbtanulás jelentené szociális helyzetükből az egyetlen kitörési lehetőséget.

Megállapítható az, hogy a hazai felsőoktatás rohamléptekkel halad azon út felé, amelynek következtében a magyar felsőoktatás a tehetős fiatalok elitképző helyévé válik.

Harangi Fülöp - Kisgazda Polgári Kör-KPK elnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek