Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár hibás listája

Molnár Ágnes interpellációjában leszögezte: a kormánypártok nagyszabású kórházfelújításokra, bővítésekre, kaptak felhatalmazást, nem bezárásokra, leépítésekre.


Dátum: 2006-11-20 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:13.680236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi kormányzat mostanában futószalagon nyomja a törvényjavaslatokat. A vizitdíjról, kórházi napidíjról, a kamarák szétveréséről, vagy éppen a patikaliberalizációról szóló munkák után most itt a legújabb remekmű: az ágyszámleépítésekről és a kórházak elsorvasztásáról szóló javaslat - mondta interpellációjában Molnár Ágnes. A képviselő felhívta figyelmet arra is, hogy ezzel közel 16 ezer aktív kórházi ágy megszüntetésére, valamint számos nagyhírű intézmény bezárására, elsorvasztására mondanak igent a kormánypártok. A kormányzat először 48, majd 50, végül 31 úgynevezett súlyponti kórházat jelölt ki, amelyek biztosan megmaradnak, a többi 110 kórház meg csak rettegjen, és próbáljon meg pályázatokkal - átalakulásokkal é s összevonásokkal valahogy fennmaradni - tette hozzá.

Molnár Ágnes azt kérdezte, hogy milyen módszerrel sikerült kiválasztani ezeket a "súlyponti" kórházakat? A fideszes képviselő arról beszélt, hogy Sopron megyei jogú város, az ország nyugati kapuja, még sincs kiemelt kórháza. Emlékeztetett, a kormányzat korábban azt mondta, hogy egy súlyponti kórház az átszervezések után is mindenhonnan 50 km-es körzeten belül megközelíthető legyen, de ez Sopron esetében nem érvényesül, ugyanis a Szombathelyi Kórház 70 km -re, Győr pedig közel 100 km-re van. Molnár Ágnes szerint egyetlen ellenérv maradna még, a kórház nem megfelelő szakmai színvonala, a fejlesztések hiánya, ám ez se állna meg a helyén, ugyanis nem rég sor került a soproni kórház teljes rekonstrukciójára, a fejlesztések összege pedig meghaladta a 22,5 milliárd Ft-ot, a kórház ráadásul még 1 milliárd Ft-os önkormányzati támogatásban is részesült. "Szakmai érv sehol, a döntés érthetetlen" - szögezte le a politikus.

Miért kezelik szürke foltként Sopront és környékét a térképen? Miért szenvednek hátrányt a soproniak? Miért nem kiemelt az a kórház, amely megyei jogú városban van? - kérdezte Molnár Ágnes az egészségügyi minisztertől.

Molnár Lajos, egészségügyi miniszter válaszában a súlyponti kórházak kiválasztásának elveiről, és az Új Magyarország Terv forrásairól beszélt.

Molnár Ágnes viszontválaszában felidézte a kormány negyedéves gyorsmérlegét: vizitdíj, kórházi ápolási díj, szabad orvosválasztás megszüntetése, patikaliberalizáció, ingyengyógyszer megszüntetése, orvosok, egészségügyi dolgozók lejáratása, kamarák elsöprése, 16 ezer kórházi ágy megszüntetése, kórházak bezárása, fizetős egészségügy bevezetése, betegek megsarcolása. "Amit Önök az egészségüggyel folytatnak, az igazságtalan, mert olyanokat sújt, akik nem érdemlik meg" - tette hozzá. A képviselő leszögezte: a kormánypártok nagyszabású kórházfelújításokra, bővítésekre, kaptak felhatalmazást, nem bezárásokra, leépítésekre.

Molnár Ágnes nem fogadta el a miniszter válaszát, a kormánypárti többség azonban igen.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek