A pápa egy volt kommunista államfőt fogadott
XVI. Benedek pápa hétfőn először fogadta hivatalosan a Vatikánban Giorgio Napolitano olasz államfőt, aki az első volt kommunista politikus ezen a poszton.
Dátum: 2006-11-20 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:14.070165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz média történelmi találkozóként tálalta az eseményt. A májusban elnökké választott Napolitano a pápával beszélgetve az állam laikus berendezkedése mellett állt ki, amellett érvelve, hogy az állam és az egyház egymástól mindenkor függetlenül, szuverén módon kell cselekedjen a számára megszabott kereteken belül, nem feledkezett meg ugyanakkor Európa keresztény gyökereire utalni, amelyeket XVI. Benedek oly fontosnak tart.
A pápa könyvtárában lezajlott félórás találkozójukon, amelyre Napolitanót elkísérte az ugyancsak volt kommunista politikus, Massimo D,Alema külügyminiszter, olyan témákat is megbeszéltek mint a vallásszabadság, az iszlámhoz való viszony és a katolikus egyházfő küszöbönálló törökországi látogatása. "A vallásszabadság nem csupán az egyének joga, de a családé és a vallási közösség joga is arra, hogy szabadon élhessen a maga hitének" - hangsúlyozta a pápa. Egyúttal arra kérte Napolitanót, hogy közösen lépjenek fel a mai társadalomban az erkölcs és a törvényesség érdekében.
Értesülések szerint a pápa és Napolitano érintették a családpolitika, a bioetika, a kultúrák közötti párbeszéd és a kegyes halál (eutanázia) kérdéseit is. A Szentszék októberben indulatosan reagált a Romano Prodi vezette baloldali olasz kormány azon tervére, hogy a házasságot nem kötő pároknak biztosítják az úgynevezett polgári együttélési szerződés intézményét, amellyel francia példára a heteroszexuális és a homoszexuális párok "életközösségét" egyaránt elismernék.
fidesz.hu