Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány zsarolja az embereket a fejlesztési lehetőségekkel

Akik nincsenek Gyurcsány Ferenccel egy véleményen, akik megpróbálják megvédeni a családjukat, a munkahelyüket, és egyáltalán mernek gondolkozni azon, hogy hogy juthatott ide az ország, és kik juttatták ide, azok nem kapnak fejlesztési lehetőséget - reagált Pelczné Gáll Ildikó a miniszterelnök kijelentéseire.


Dátum: 2006-11-20 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:15.049457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Akik fejleszteni akarnak, "azt kell, hogy támogassák, hogy egy átalakuló és feszes költségvetése legyen a következő évre az országnak" - mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szerint a miniszterelnök ezzel a mondattal "egészen egyszerűen megzsarolta az embereket", hiszen azt mondta, hogy, aki fejlesztési pénzt akar, az támogassa költségvetést. Gyurcsány Ferenc és kormánya menekül a számonkérés elől, ezért úgy gondolja, hogy a demokráciát is megsértheti, és zsarolhatja az embereket - tette hozzá a politikus. Véleménye szerint a kormányfő kijelentése azt jelenti, hogy azok az emberek, akik nincsenek Gyurcsány Ferenccel egy véleményen, akik megpróbálják megvédeni a családjukat, a munkahelyüket, és egyáltalán mernek gondolkozni azon, hogy hogy juthatott ide az ország, és kik juttatták ide, azok nem kapnak fejlesztési lehetőséget.

Ideiglenes akcióterv készül, amelyek alapján a magyarországi pályázók elkezdhetik beadni a pályázatokat az uniós forrásokért" - hangoztatta a miniszterelnök.

Pelczné Gáll Ildikó az akciótervvel kapcsolatban azt mondta: a pályázatokat a kormány már most is kiírhatta volna, még az operatív programok elfogadása előtt, így álságos ideiglenes akciótervre hivatkozni. Egyszerűen csúsznak a pályázatok kiírásában, az intézményrendszer, az eljárásrend és a szabályzatok kialakításában - tette hozzá. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a kormányfő szavaival ellentétben az akciótervet nem kell elfogadnia Brüsszelnek, ez nem uniós elvárás, vagyis erről nem döntenek, főleg nem májusban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek