Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Annan új nemzetközi fórum létrehozását javasolta

Kofi Annan ENSZ-főtitkár új nemzetközi fórum létrehozását javasolta hétfőn a biológiai fegyverek veszélyének elhárítása végett.


Dátum: 2006-11-20 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:17.639648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta Genfben a biológiai fegyverekről kötött 1975-ös egyezmény (BWC) hatodik felülvizsgálati konferenciáján, hogy ez a veszély nőttön-nő a tudomány és a technológia fejlődésével. A tudományos-technológiai haladás nagy lehetőségeket nyit meg az emberiség előtt, de egyre növekvő kockázatokkal is együtt jár - tette hozzá.

Az előző áttekintés óta eltelt öt évben a BWC-egyezményhez csatlakozott 155 állam szigorúbb biztonsági szabályokat honosított meg a veszélyes kórokozók kezelésében és a kialakuló járványok megfigyelésében, de ez önmagában nem elegendő védelem a biológiai fegyverek ellen - folytatta a főtitkár. A BWC csak az államokat igyekszik megakadályozni a biológiai fegyverek megszerzésében, de fennáll annak a veszélye is, hogy terrorszervezetek vagy bűnözői csoportok is szert tehetnek ilyen fegyverekre. Az Annan által javasolt új fórum nemcsak államokat foglalna magában. Az államok küldöttein kívül részt vennének benne a tudomány, az ipar és a társadalmi szervezetek képviselői is. Annan különösen nagy veszedelemnek nevezte, hogy a terrorizmus kihasználhatja újfajta kórokozók felbukkanását saját biológiai fegyvereinek kifejlesztésére. Példaként említette a madárinfluenza kórokozóját.

Számos tagállam kísérletet tett 2001-ben az ellenőrzések rendjének olyan szigorítására, amely lehetővé tette volna a tagállamok laboratóriumainak helyszíni ellenőrzését. Az egyezmény ellenőrzési rendszerének szigorítását célzó új jegyzőkönyv terve azonban kudarcba fulladt, mert az Egyesült Államok ellenezte és meghiúsította a szigorított ellenőrzési rendszer meghonosítását. A 31 éve létező BWC jelenlegi felülvizsgálati értekezlete december 8-ig tart.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek