Elfogtak egy körözött szerb háborús bűnöst Norvégiában
Elfogtak Norvégiában egy szerb férfit, akit háborús bűncselekmények miatt köröztek a hatóságok - közölte hétfőn a belgrádi ügyészség.
Dátum: 2006-11-20 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:18.607969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Damir Siretát azzal gyanúsítják, hogy egy félkatonai csoport tagjaként részt vett horvát hadifoglyok kivégzésében, 1991 novemberében, Vukováron. Nemrégiben a szerb bíróságok a csoport 15 tagjára szabtak ki 20 évig terjedő börtönbüntetéseket. Sireta ügyét külön kezelték, mert ő szökésben volt.
Horvátország 1991-es elszakadása Jugoszláviától lázadásra késztette a szerb kisebbséget, amely Belgrád támogatásával elfoglalta, és 1995-ig hatalmában tartotta az ország mintegy harmadát. A harcok idején a kelet-szlavóniai Vukovár egyik kórházából a szerbek elhurcoltak mintegy 200 hadifoglyot, és egy közeli disznófarmon agyonlőtték őket.
Sireta a helyi szerb területi védelmi milícia tagjaként gyaníthatóan részt vett a mészárlásban. Az egykori jugoszláv hadsereg három tisztjét ugyanebben az ügyben a hágai Nemzetközi Törvényszéken számoltatják el, ahol a magas rangú vádlottakkal foglalkoznak.
MTI - fidesz.hu