15 évre ítélték a tádzsik "James Bond"-ot
Az üzbég igazságszolgáltatás tizenöt évi börtönbüntetésre ítélte hétfőn a kormánypárti sajtó által tádzsik "James Bond"-nak hívott, kémkedéssel vádolt Mirodilla Dzsurajevet, aki a két volt szovjet köztársaság közötti feszültségek újabb bűnbakja.
Dátum: 2006-11-20 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:19.255874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A férfi az eljárásban bevallotta, hogy egy magas rangú tádzsik rendőrségi tisztségviselőtől utasítást kapott több konkrét személy megölésére Üzbegisztán déli részén, Szurhan-darja térségében - jelentette az üzbég vezetéshez közel álló press-uz.info internetes hírportál az ítélkező bíróság egyik tagjára hivatkozva. Dzsurajevet júniusban fogták el az országban, amit akkor a hatóságok "nagy fogásnak" minősítettek.
A két ország rendszeresen kémkedéssel vádolja meg a másik egy vagy több állampolgárát, és az ilyen vádak az utóbbi hónapokban megsokszorozódtak. Az üzbég igazságszolgáltatás a múlt héten is súlyos börtönbüntetésre ítélte egy állítólagos tádzsik kémbanda öt tagját, köztük egy nőt, akit a tádzsik Mata Harinak neveznek. Tádzsikisztán pedig három üzbéget ítélt hasonló vádakkal 13 és 15 év közötti börtönbüntetésre. Az eljárások alapjául a két ország határán rendszeresen történő fegyveres incidensek szolgálnak.
MTI - fidesz.hu