Magyarországon is nyomoznak a Siemens-ügyben
Magyarországon is nyomoznak a Siemens-ügyben; egy magánszemély feljelentése nyomán a XIV. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Dátum: 2006-11-20 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:19.916930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Unger Pál elmondta: a XIV-XVI. kerületi ügyészség határozata alapján a XIV. kerületi rendőrség rendelt el nyomozást még szeptember 8-án. Az eljárást zsarolás megalapozott gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen folytatják. jelenleg a tanúk meghallgatása, adatgyűjtés folyik - tette hozzá.
A Siemens konszern tizenkét alkalmazottját gyanúsítják súlyos pénzügyi visszaélésekkel - közölte pénteken a müncheni főügyészség szóvivője. Megerősítette, hogy a német cég egy korábbi vezetőjét és négy jelenleg is aktív alkalmazottját már előző nap őrizetbe vették, míg a gyanúsítottak közül heten szabadlábon vannak. Az Európa és Németország egyik legtekintélyesebb vegyes ipari, illetve elektronikai - Magyarországgal is szoros üzleti kapcsolatban álló, egyebek között a Combino-villamosokat szállító - cégének alkalmazottait pénzek hűtlen kezelésével gyanúsítják, kereken húsz millió euró értékben.
MTI - fidesz.hu