Brutálisan drágulhat a tömegközlekedés
Sajtóhírek szerint a MÁV jegyárai 16 százalékkal, a Voláné 6 százalékkal emelkedhetnek januártól. Kóka János miniszter novemberben dönt a tarifákról, addig nem nyilatkozik - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Dátum: 2006-11-20 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:21.554642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az InfoRádió megkereste a vasúttársaságot is. Kavalecz Imre szóvivő nem kommentálja a tervezetet. A Volán Egyesülésnél ugyanezt a választ kaptuk.
Meg nem erősített értesülésünk szerint a Volán 15 százalékos jegyáremelést kért a minisztériumtól, vagy ha ezt nem kapja meg, akkor azt, hogy az állam a közszolgáltatási szerződésük keretében ne tarifaágon, hanem például működési támogatás folyósításával kompenzálja a bevételkiesésüket. A tárgyalások még tartanak.
Mire elég?
A 6 százalékos jegyáremelés még a 6,2 százalékosra tervezett inflációt sem ellensúlyozza. Nem véletlenül kért a Volán 15 százalékos drágítást. A MÁV pedig akkora bajban van, hogy 16 százalékos jegyáremelést meg sem érez. A 2007. évi költségvetési tervezetben a kormányzat több mint 111 milliárd forintos tőkeemeléssel siet az évek óta "haldokló" állami mamutcég megmentésére.
A vonat olcsóbb
A kormányzatnak jól láthatóan az a célja, hogy a tarifákat közelítsenek egymáshoz, tehát ugyanarra a távolságra busszal és vonattal körülbelül ugyanannyiért lehessen jegyet váltani.
A vonatközlekedés jelenleg 30 százalékkal olcsóbb, mint az autóbuszos, vonattal azonban a 3200 településből csak ezret lehet elérni, busszal pedig majdnem mindet. Tehát sokan vannak olyanok, akik harminc százalékkal drágábban utaznak, csak azért, mert nincs vonatközlekedés, és ez diszkriminatív. Igaz, a logikát megfordítva feltehetjük a kérdést: boldogítja-e a vonattal utazó "A" személyt, ha a busszal utazó "B" személy is ugyannyit fizet, mint ő?
Ráadásul a Népszabadság szerint a jegyárak nem csak januárban emelkednek majd. Azt viszont a lap sem tudja, hogy a többlépcsős díjkiegyenlítés mikor és milyen mértékű tarifaváltozásokkal folytatódik. Lehet, hogy csak 2008-ban lesz a második lépcső, de az sem kizárt, hogy az évközi változtatásokban nagy rutinnal rendelkező kormányzat 2007 folyamán még egyszer megemeli az jegyárakat.
Kevesebb kedvezmény
Nemcsak a tarifák emelkednek, hanem szűkítik az igénybe vehető utazási kedvezmények körét is. Ezt Kóka János már hivatalba kerülésekor megígérte, és kétségtelen tény, hogy sokan utazhatnak olcsóbban másoknál.
Az InfoRádió összesítése szerint a MÁV-nál jelenleg 55, a Volánnál 28 különböző jogcímen lehet kedvezménnyel utazni. Az új tervezet szerint meghatározott számban ingyen utazhatnak majd a 65 év felettiek, illetve a vasutasok és családtagjaik.
Drágább lehet azonban az utazás a diákok számára, a javaslat szerint ugyanis az állam elsősorban a lakóhelyük és a tanintézmények közti utazásaikat támogatná, az egyéb utakhoz szerényebb volna a kedvezmény. Több kedvezményt kaphatnak viszont a jövőben a szociális intézmények bentlakói, a bejáró gondozottak, a kísérőik és a látogatóik.
Az állam nem fizetett
Az Orbán-kormány közlekedési minisztere szerint a 6, illetve 16 százalékos tarifaemelés semmit sem old meg a Volánnál és a MÁV-nál. Fónagy János az InfoRádióban azt mondta: a vasúttársaságnak csaknem 350 milliárd forintos adóssága van, míg a jegyáremelésből legfeljebb 200 millió forintos bevételre tehetnek szert.
Azt mondta: a MÁV veszteségének oka az, hogy az állam az elmúlt három-négy évben nem tett eleget a közszolgáltatási szerződésben vállalat kötelezettségeinek, és nem fizette ki a vasúttársaságnak az igénybe vett kedvezmények különbözetét.
inforadio.hu - fidesz.hu