Valóban a kormányzati negyed a legfontosabb?
A fideszes Szijjártó Péter a kormányzati ingatlanok kapcsán hétfőn az Országgyűlésben azt kérdezte, valóban az-e a kabinet számára az egyik legfontosabb kérdés ma Magyarországon, hogy hol legyen a kormányzati negyed.
Dátum: 2006-11-20 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:21.874977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki képviselő az azonnali kérdések órájában feltett kérdésében úgy fogalmazott, akkor gondolkodik a kormány saját maga kényelmesebb elhelyezéséről, amikor - mint fogalmazott - 2007-ben megélhetési válság lesz Magyarországon.
Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hangsúlyozta: kormányzati negyedre azért van szükség, hogy egyes épületeket vissza lehessen adni eredeti funkciójuknak, illetve a működési kiadásokon spóroljon a kormány.
Szijjártó Péter úgy reagált: több negatív példa is akadt már a Gyurcsány-kormány idejéből az állami vagyon privatizációjára.
MNO - fidesz.hu