Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Népfőiskolai szeminárium" az örökmécsesnél

"Népfőiskolai szemináriumot" tartottak az Európai Unió idegenforgalmi politikájáról és a globalizációról a fővárosi Batthyány örökmécsesnél tartott hétfői demonstráción, ahol mintegy hatvan ember vett részt.


Dátum: 2006-11-21 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:32.141821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halász József, az úgynevezett Forradalmi Nemzeti Bizottmány elnöke arról beszélt, hogy a kisvállalkozásokat az unió tönkreteszi, mert csak a nagyvállalatok és a kapcsolati tőkével működő multinacionális cégek maradhatnak életképesek. A demonstráció egyik főszervezője az általa "népfőiskolai szemináriumnak" titulált előadásában a Szent Korona eszmeiségére alapuló gazdasági közösséget szorgalmazta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek