Káosz a rendőrök között - betűhíven a jelentésből
(...) dandártábornoktól próbálta kérni, hogy küldjenek megerősítő erőt az MTV székházhoz, azonban a telefonon és rádión történt hívásaira nem reagáltak, és nem válaszolt neki senki - olvasható a rendőrségi jelentésben.
Dátum: 2006-11-21 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:33.433472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"... r. ezredes a meghallgatása során arra nem emlékezett, hogy a helyszínparancsnoki teendőket kitől vette át és azt sem tudta, hogy a Kossuth téren az átadásátvételkor milyen nagyságú rendőri erő vett részt a biztosításban."
"Ekkor következett be első alkalommal a rendőrök megdobálása, mely miatt intézkedett a bejárati ajtó bezárására, illetve próbált segítséget kérni, mind TETRA, mind MOTOROLLA szolgálati rádión, de a forgalmazására senki nem válaszolt."
"22.17 órakor érkezett az MTV székházához a Baranya Megyei RFK csapatszolgálati százada (5+66 fővel). Azért csak ekkora létszámmal, mivel a század 4. szakasza a Köztársaság térről a Szabadság térre történő menet végrehajtása során leszakadt és nem találta meg a helyszínt."
"A tömeg hátrálni kezdett, a támadó magatartással felhagyott. A tömegoszlató köteléknél - mivel a sorfal szétnyílott - alakzat kiigazításra került sor. Ez a tömegnek úgy tűnt, hogy a rendőri erő visszavonásra került és ennek következtében ismételten megtámadta az alegység tagjait."
"... r. dandártábornoktól próbálta kérni, hogy küldjenek megerősítő erőt az MTV székházhoz, azonban a telefonon és rádión történt hívásaira nem reagáltak, és nem válaszolt neki senki. Ezt többször is megpróbálta."
"Az alegység a térre befordulva pár métert jutott előre, amikor heves kőzápor fogadta őket, és a tömeg bekerítette a rendőröket. ... r. százados ekkor észlelte, hogy a téren rajtuk kívül és még a harcoló, de már magára hagyott vízágyún kívül más rendőri erő nem tartózkodott, tehát a korábban kapott utasítás értelmét vesztette, mivel nem volt kit megerősítenie.
A Magyar Hírlap válogatása