Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megélhetési válságban vannak a cigányok

Farkas Flórián a roma csoportok kivándorlásának okairól beszélt napirend előtt. Mint közölte, ez egy segélykiáltás, mert a cigányok megélhetési válságban vannak.


Dátum: 2006-11-21 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:33.799842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy fogalmazott: hiába van valakinek otthona, ha nincs biztos keresete, nem tudja fenntartani, nem tudja fizetni a számlákat, nincs pénze viztitdíjra, gyógyszerre és még az alapvető élelmiszereket sem tudja megvenni. Dolgozni kellene, de mivel sokan képzetlenek, nem kapnak munkát - mondta. A felnőttképzés lehetőségét sürgette. Kríziskezelő alap létrehozását javasolta, miután véleménye szerint szükség lenne egy kormánybiztos kinevezésére is.

Kiss Péter munkaügyi miniszter erre reagálva közölte, komplex programra lenne szükség ahhoz, hogy megoldják a romák problémáit, ehhez viszont a társadalmi többség akarata kell. Ennek megteremtéséhez a parlamenti pártoknak kellene összefogniuk - vélekedett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek