Bombariadó a római repülőtéren
Bombariadó miatt lezárták kedden a római Ciampino repülőteret, miután egy ismeretlen telefonáló azt közölte: robbanószerkezetet helyeztek el egy teherszállító repülőgép fedélzetén - jelentették a repülőtéri hatóságok.
Dátum: 2006-11-21 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:34.448854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zárlat reggel 8:55-kor lépett életbe az olasz főváros második legnagyobb légikikötőjében. Az állami vezetők utazásaihoz, valamint charter- és "fapados járatok által használt, az olasz fővároshoz közel fekvő Ciampinóról a Fiumicinóra, Róma legnagyobb repülőterére irányították át a járatokat.
MTI - fidesz.hu