Grúzia meg akarja vétózni Oroszország WTO-tagságát
A grúz kormány megvétózza Oroszországnak a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való felvételét abban az esetben, ha Moszkva nem hajlandó megfelelően rendezni a két ország kereskedelmi kapcsolatait.
Dátum: 2006-11-21 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:34.751208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminisztérium és a gazdasági minisztérium közleményben tudatta, hogy bár támogatják Oroszország WTO-tagságát, újratárgyalhatják, vagy akár vissza is vonhatják a korábban már megkötött kétoldalú kereskedelmi megállapodást, ami fontos feltétele a WTO-tagságnak. Tbiliszi azt sérelmezi, hogy Oroszország illegális kereskedelmet folytat a két szakadár területtel, Abháziával és Dél-Oszétiával, illetve azt, hogy idén tavasszal betiltotta a grúz ásványvíz és bor importját minőségi problémákra hivatkozva. Oroszország a hét végén írt alá kétoldalú megállapodást az Egyesült Államokkal 12 évi tárgyalás-sorozat után. Oroszországnak minden kereskedelmi partnerével létre kell hoznia ilyen megállapodást ahhoz, hogy tagja lehessen a WTO-nak.
MTI - fidesz.hu