Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli behatolás a Gázai övezetbe

Egy palesztin meghalt, öt pedig megsebesült az izraeli hadsereg által szombat éjjel a Gázai övezet északi részén lévő Bét Lahijában végrehajtott behatolás során.


Dátum: 2002-12-01 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:32.921404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gáza városától alig hét kilométernyire északra lévő települést izraeli harckocsik és lövészegységek szombat este két Apache helikopter fedezete alatt teljesen megszállták, majd három óra múltán kivonultak. Távozásuk közben halálos lövés ért egy 32 éves palesztin civilt - jelentette az AFP.

Bét Lahiját mintegy harminc izraeli páncélos zárta körül szemtanúk szerint. Az izraeli hadsereg szerint a behatolás során lövésváltásokra került sor izraeli katonák és palesztin fegyveresek között, de az izraeli katonák sértetlenek maradtak.

Az izraeli katonák felrobbantottak három házat. Kettő az iszlám radikális Hamász két olyan aktivistájáé volt, akik Izrael elleni támadások során vesztették életüket. A harmadik ház az Iszlám Dzsihád egyik olyan aktivistájáé volt, akit Izrael egy 1996-os tel-avivi véres merénylet megszervezéséért üldöz. Ezek a házrombolások az izraeli hadsereg "terrorizmustól elrettentő" intézkedései közé illeszkednek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek