A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének állásfoglalása
Dátum: 2006-11-21 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:35.407812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország tizennyolc megválasztott megyei közgyűlési elnöke tanácskozásra gyűlt össze, hogy értékeljék az önkormányzatok kialakult helyzetét a költségvetési törvény tükrében.
A költségvetési törvénynek az országgyűlésben lezajlott általános vitája után most már világosan látszik, hogy 2007 a megélhetési válság éve lesz Magyarországon, és a vesztesek között előkelő helyen szerepelnek az önkormányzatok is. Azok az önkormányzatok, melyeknek a kormány hazug, dilettáns politikája miatt kell iskolákat, kórházakat és egyéb intézményeket bezárniuk, embereket állásukból elbocsátaniuk.
Szégyenteljesnek tartjuk, hogy tizenhat esztendővel a rendszerváltoztatás után most, 2006-ban fordult elő első alkalommal, hogy a kormány nem egyeztetett a költségvetési törvény benyújtása előtt az önkormányzatokkal, melyek élén az emberek által legitim, demokratikus módon megválasztott vezetők állnak. Bár lehet, hogy ezen meg sem kellene lepődnünk azután, hogy az önkormányzati miniszter korábban egy titkos beszédében kijelentette, önkormányzati kérdésekben sem érdekli a választók akarata. A kormánynak azonban fel kellett adnia ezen törvénytelen, az embereket semmibe vevő elképzeléseit és Gyurcsány Ferenc rákényszerült arra, hogy önkormányzati vezetőkkel egyeztessen.
A megyei közgyűlések mintegy hat és félmillió embert képviselnek, legitim, demokratikus választás eredményeként jöttek létre, ezért ha önkormányzatokkal történő egyeztetésről van szó, akkor magától értetődőnek tartjuk, hogy ezen egyeztetéseken a megyei önkormányzatok vezetői is részt vegyenek. Mindenki számára világos, hogy Gyurcsány Ferenc 2006. november 22-án csupán egy politikai PR-akciót akar szervezni, az önkormányzatok helyzete azonban oly mértékben vált nehézzé, hogy a megyei közgyűlések megválasztott elnökei úgy döntöttek, ott lesznek a holnapi önkormányzati egyeztetésen.
A megyei közgyűlési elnökök elvárják Gyurcsány Ferenctől, hogy fejezze be politikai komisszárok kinevezését a megválasztott, az emberek bizalmát elnyert tisztségviselők feje fölé, az eddig kinevezett regionális fejlesztési tanácselnököket hívja vissza és haladéktalanul kezdődjön egyeztetés ezen testületek vezetőinek megválasztásáról.
A megyei közgyűlési elnökök továbbá elvárják Gyurcsány Ferenctől, hogy támogassa a fővárosi főpolgármesternek, a megyei közgyűlések elnökeinek, valamint a megyei jogú városok polgármestereink részvételével megalakuló Önkormányzati Érdekegyeztető Testület létrejöttét, melynek egyetértése nélkül a kormány nem nyújthat be költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, és nem alkothat Nemzeti Fejlesztési Tervet, valamint hozzá tartozó operatív programokat.
Budapest, 2006. november 20.