Kósa nem sokat vár a Gyurcsány-találkozótól
Nem sokat vár a miniszterelnökkel való szerdai találkozótól Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere. Erről a cívis város vezetője kedden beszélt az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2006-11-21 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:41.159761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos szerint, ha Gyurcsány Ferenc nem csupán a látványkormányzás részének tekintené a találkozót, akkor nem így készíti elő. Konkrét témamegjelölést várt volna, az ugyanis, hogy "a fejlesztéspolitika aktuális kérdései", nem mond semmit. Ugyanakkor a miniszterelnöknek nyilatkoznia kell szerdán: folytatja-e azt a tarthatatlan gyakorlatot, amely már odáig vezetett, hogy a költségvetés benyújtása előtt a kormány nem egyeztetett az önkormányzatokat érintő kérdésekről - tette hozzá. A politikus felháborítónak nevezte azt is, hogy nem választott önkormányzati vezetőket - polgármestereket, közgyűlési elnököket - állítottak a regionális fejlesztési tanácsok élére.
A Gyurcsány-kormány az első, amelyik kormánymegbízottakat állít a tanácsok élére - mondta. Kósa Lajos hozzátette: ezekben a kérdésekben nyílt színvallásra kell késztetni a miniszterelnököt, mert különben nincs miről beszélni. Debrecen fideszes polgármestere elmondta azt is, hogy kizárólag a miniszterelnökön múlik, hogy lesz-e a találkozónak folytatása, s érdemi párbeszéd a kormány és az önkormányzatok között. "Csak arra, hogy együtt fényképezkedjünk nincs szükség. Fényképezkedni otthon is tudok" - jegyezte meg végül Kósa Lajos.
MTI - fidesz.hu