A megyei közgyűlési elnökök elmennek a holnapi tanácskozásra
Azt, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya mennyire veszi komolyan az önkormányzatokkal való egyeztetést, jól jelzi, hogy a megyei közgyűlések elnökeit december 5-ére hívta össze - szögezi le Ódor Ferenc közleményében.
Dátum: 2006-11-21 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:46.209393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya mennyire veszi komolyan az önkormányzatokkal való egyeztetést, jól jelzi, hogy a megyei közgyűlések elnökeit december 5-ére hívta össze, arra a napra, amikor az Országgyűlés már szavaz a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról. Vagyis akkor hívja egyeztetésre a megyei elnököket, amikor lényegében már minden eldőlt, és érdemben nincs miről tanácskozni.
A megyei közgyűlések mintegy 6 és félmillió embert képviselnek, legitim, demokratikus választás eredményeként jöttek létre, ezért ha önkormányzatokkal történő egyeztetésről van szó, akkor magától értetődőnek tartjuk, hogy ezen egyeztetéseken a megyei önkormányzatok vezetői is részt vegyenek. Ezért ők a Gyurcsány Ferenc által holnapra összehívott tanácskozáson jelen lesznek.
Budapest, 2006. november 21.
Ódor Ferenc
országgyűlési képviselő,
a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke
fidesz.hu