Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A reformátusok segélyszállítmányt küldtek Szlovákiába

Mintegy ötmillió forint értékben segélyszállítmányt indított a Magyar Református Szeretetszolgálata kedden a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház oktatási intézményeinek - közölte Fodor Gusztáv, a szeretetszolgálat adománykoordinációs központjának vezetője az MTI-vel.


Dátum: 2006-11-21 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:46.715048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iskolapadokból, székekből, konyhai felszerelésekből, iskolai táblákból álló segélyszállítmányt kedden délben indították el Debrecenből - mondta el Fodor Gusztáv. Hozzátette: a felszereléseket szállító kamion legkésőbb szerdán délelőttig megérkezik Rimaszombatra. A segélyekből a szlovákiai református egyházkerület összes iskolája részesül: A rozsnyói, az alistáli, a vajáni, az érsekkétyi és a martosi alapiskola, valamint a lévai és a rimaszombati gimnázium.

A segélyek egy részét saját készleteiből adták össze a magyarországi református iskolák. A segély másik része három hollandiai református gyülekezet összefogásából állt össze.

Az ügy előzménye, hogy a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozóján Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Egyház püspöke támogatást kért a szeretetszolgálattól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek