Szijjártó: Jogi nonszensz az OVB döntése
Az OVB szerint a jövőben csak lényegtelen kérdésekről lehetne népszavazást tartani: így értékelte Szijjártó Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján a választási bizottság tegnapi döntését.
Dátum: 2006-11-21 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:47.509027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő esti ülésén megtagadta a Fidesz és a KDNP által benyújtott első, a tandíjfizetéssel kapcsolatos népszavazási kérdés hitelesítését.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?" - ez a kérdés így nem válhat referendum tárgyává.
A testület a döntést azzal indokolta, hogy a kérdés a kormányprogram lényeges részét érinti, így az alkotmány értelmében erről nem lehet népszavazást kiírni.
Szijjártó Péter a választási bizottság határozatát keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy kommentálta, hogy "egy önmagára valamit is adó kormánynak a programjában minden lényeges kérdéssel foglalkoznia kell".
Mint megjegyezte: az OVB döntéséből logikusan az következik, hogy "ezentúl olyan kérdésekkel kapcsolatban nem lehet népszavazást kezdeményezni, amelyek a kormányprogramban valamilyen szinten benne foglaltatnak".
"Magyarul: lényeges kérdésekről innentől kezdve nem lehet Magyarországon népszavazást tartani, csak lényegtelen kérdésekről. Ez azt gondoljuk, hogy egy jogi nonszensz" - tette hozzá.
A politikus ugyanakkor elmondta, hogy a Fidesz Alkotmánybíróság előtt kívánja megtámadni az OVB pártja népszavazási kezdeményezésével kapcsolatos határozatát.
"Tovább fogunk küzdeni az Alkotmánybíróság előtt azért, hogy az embereknek meg legyen a lehetőségük arra, hogy demokratikus keretek és körülmények között mondhassanak véleményt azon kérdésekről, amelyek a jövőjüket alapvetően érintik" - mondta Szijjártó Péter.
fidesz.hu