Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ-ellenőrzések negyedik napja

Az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ-megbízottak vasárnap megszemléltek egy használaton kívüli repülőteret, amelyen hivatalos iraki adatok szerint mezőgazdasági munkákra használt repülőgépek és helikopterek állomásoznak.


Dátum: 2002-12-01 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:34.108298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ-ellenőrök négy évi szünet után felújult tevékenységük negyedik napján nem közölték, mit kerestek, illetve hogy találtak-e valami rendkívülit az iraki fővárostól harminc kilométernyire fekvő létesítményben, de az AP hírügynökség feltételezése szerint arról akartak meggyőződni, hogy az ott állomásozó állítólagos mezőgazdasági gépek és helikopterek alkalmasak-e biológiai fegyverek - halálos mikrobák - szétszórására.

A Biztonsági Tanács meglepetésszerű ellenőrzéseket írt elő az ENSZ szakértői számára november 8-án elfogadott, 1441-es számú határozatában, amely utolsó lehetőséget ad Iraknak feltételezett tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére, s ellenkező esetben súlyos következményeket helyez kilátásba.

Ezért némi zavart okozott a közvéleményben, hogy éppen a szakértők jelezték - két nappal a látogatás előtt - az egyik, ellenőrzésre kiszemelt iraki üzem igazgatójának, hogy rövidesen odamennek. Ueki Hiro ENSZ-szóvivő szombaton azt a magyarázatot adta erre újságíróknak, hogy néhány esetben elkerülhetetlen az előzetes közlés, mert elő kell készíteni a helyszínen az ellenőrök munkáját. Hozzátette azonban, hogy a néhány kivételes esettől eltekintve az utolsó pillanatig titokban tartják az ellenőrzések helyszíneit.

A meglepetésszerűségnek fontos feltétele, hogy az iraki hatóságok semmilyen módon se hallgathassák le az ellenőrök bizalmas beszélgetéseit. Ezért az ENSZ-szakértőket aggasztja, hogy az iraki hatóságok esetleg lehallgató készülékeket szerelhettek fel a szállásukul és irodaközpontjukként szolgáló bagdadi Canal Hotelben. Olyan elektronikai berendezéseket kértek tehát a világszervezettől, amelyekkel megállapítható, hogy vannak-e beépítve lehallgató készülékek a szakértők által használt helyiségekbe.

Várhatólag vasárnap érkezik Bagdadba egy Hercules C-130-as szállító repülőgép fedélzetén az az ENSZ-szállítmány, amely tartalmazza ezeket az elektronikai eszközöket. Ebben a szállítmányban lesz továbbá - szétszerelt állapotban - az első azon helikopterek közül, amelyeket munkájuk segítésére kapnak az ellenőrök a világszervezettől.

Az ENSZ ellenőrei - négy évi szünet után - szerdán, november 27-én újították fel tevékenységüket az arab országban. Eddig problémáktól mentesen zajlottak az ellenőrzések, mindenhova azonnal beengedték az ENSZ megbízottait, a szakértők megszemlélhették a létesítményeket, beszélhettek azok dolgozóival, vezetőivel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek