Izrael emberi jogokat sértett a libanoni háborúban
Izrael kirívó módon megsértette a nemzetközi emberi jogokat a libanoni Hezbollah ellen folytatott nyári háborújában - derült ki egy ENSZ vizsgálóbizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Dátum: 2006-11-21 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:48.938071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa megbízásából Libanonban vizsgálódó három jogi szakértő vádjai szerint Izrael "túlzott, válogatás nélküli és aránytalan módon alkalmazott erőszakot" a konfliktus során. "Az izraeli védelmi erők előkészített és gyilkos támadásai civil célpontok ellen összességében kollektív büntetéssel értek fel" - áll a tanács honlapján közzétett jelentésben. A bizottság kiemeli továbbá, hogy Izrael nem figyelmeztette a libanoni civil lakosságot a támadások előtt, illetve rendkívül nagy arányban vetett be fürtös bombákat, ami számos civil áldozatot követelt.
Az Amerikai Államok Szervezetének volt főtitkárából, a tanzániai legfelsőbb bíróság egyik bírájából, valamint az athéni Panteion Egyetem egy professzorából álló háromfős bizottság vádjait az Emberi Jogi Tanács novemberi 27-én kezdődő ülésén fogja megvizsgálni. A szakértők továbbá felkérték a tanácsot annak biztosítására, hogy az ENSZ ügynökségek és szervezetek - köztük a Világbank - megfelelő mértékű újjáépítési segélyt juttassanak el Libanonba.
Izrael egyelőre nem reagált a vádakra. A zsidó állam azt állítja, hogy a katonai konfliktust a Hezbollah provokálta ki két izraeli katona elrablásával és az ország északi része ellen elkövetett rakétatámadásokkal. Egy Izraelt támogató civil szervezet (U.N. Watch) közleményében kijelentette: "a bizottság vádjai legitimizálják a Hezbollahot azzal, hogy a nyári háború és a nemzetközi jog értelmezésére vonatkozóan a terrorista csoport verzióját fogadják el".
MTI - fidesz.hu