Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javul az amerikai-orosz viszony a demokraták győzelme után?

Javulni látszik az amerikai-orosz viszony annak következtében, hogy a demokraták szereztek győzelmet az amerikai kongresszusi választásokon és a meggyöngült helyzetű George Bush elnök Moszkva külpolitikai támogatását keresi - írta a keddi The Christian Science Monitor.


Dátum: 2006-11-21 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:51.168527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megosztott washingtoni kormányzás - ahogy az eltérő pártok ellenőrzése alatt álló kormányt és törvényhozást nevezik az Egyesült Államokban - jótékony hatással lehet a korántsem felhőtlen amerikai-orosz viszonyra. Ezt mutatja az is, hogy Bush és Vlagyimir Putyin orosz elnök 12 évi tárgyalássorozat végére tett váratlanul pontot a hét végén: az általuk aláírt kétoldalú megállapodás értelmében Amerika már nem támaszt kifogást Oroszország tagsága ellen a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO).

A lap Viktor Kremenyukot, a moszkvai USA-Kanada Intézet igazgatóhelyettesét idézte, aki szerint a választások nyomán meggyöngült Bush Putyin támogatását keresi Irán ügyében és más külpolitikai kérdésekben. Az egyetlen dolog, amit ezért cserébe fel tudott ajánlani, a WTO-tagság volt.

A lap értékelése szerint a Bush és Putyin közötti, szívélyesnek mondható személyes viszony ellenére a két ország álláspontja a nemzetközi politikai ügyekben az utóbbi években inkább eltért, semmint közeledett egymáshoz. A 2001. szeptember 11. terrortámadást követő rövid egyetértési időszak után Washington és Moszkva eltérően ítélte meg a globális biztonság kérdéseit, közöttük Irak és az atomprogramja miatt válságot okozó Irán ügyének kezelését.

A kétoldalú viszony tavaly messze a baráti szint alá kezdett süllyedni, amikor Oroszország és Kína arra hívott fel, hogy fel kell számolni az amerikai katonai bázisokat az egykori szovjet Közép-Ázsiában. A nyugati katonai szövetség, a NATO eközben erősítette kapcsolatait Oroszország szomszédaival, köztük Grúziával és Ukrajnával. Washington az utóbbi időben ezenkívül mind élesebb kritikákat fogalmazott meg Putyin hazai politikájával szemben, és bírálta azt is, hogy Moszkva energetikai zsarolással gyakorol nyomást Nyugat felé hajló szomszédaira.

Putyin legfontosabb öröksége lehet, ha Oroszország a WTO tagjaként a világpiac teljes jogú résztvevőjévé válik, ehhez azonban még az amerikai kongresszusnak is jóvá kell hagynia a kétoldalú amerikai-orosz megállapodást. Erre az újság szerint nincs meg minden esély, tekintve, hogy a demokraták hagyományosan ellenzik a szabadkereskedelmi megállapodásokat.

A két ország népessége friss felmérések szerint továbbra sem kedveli egymást. Az amerikaiak szemében Oroszország egy atomfegyverrel rendelkező zsarnoki állam, amely agresszív energiapolitikát folytatva keményen fellép szomszédaival szemben. Az orosz közvélemény pedig, akárcsak a televíziók és a duma, ellenségként kezeli Amerikát - írta a The Christian Science Monitor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek