Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OVB három népszavazási kezdeményezést hitelesített

Az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz és a KDNP hét népszavazási kezdeményezése közül hármat hitelesített hétfői, illetve kedd esti ülésén. A Fidesz az MTI-vel azt közölte: a nem hitelesített kérdések ügyében az Alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért.


Dátum: 2006-11-22 07:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:53.939141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület a következő kérdéseknek adott zöld utat:

- "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?".

- "Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?".

- "Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?".

A Fidesz képviseletében Nyitrai Zsolt a testület ülését követően közölte: az OVB által nem hitelesített kérdések ügyében az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Bízunk az Alkotmánybíróság bölcsességében és abban, hogy végül mind a hét kérdésben ki lehet írni a népszavazást - fogalmazott. "A népszavazás intézménye mindig valahol a demokrácia egyik alappillére" - tette hozzá. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a feltett kérdésekben olyan ügyekről van szó, melyeket a kormány úgy akar végrehajtani, hogy arra nem kapott felhatalmazást a választóktól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek