Repülős Gizi újra lebukott
Ezúttal a Vas megyei Csepregen érték besurranásos lopáson a 81 éves K. Sándornét, aki gúnynevén, Repülős Giziként ismert a bűnügyi krónikákból: eddig huszonegyszer ítéltek el tolvajlásért.
Dátum: 2006-11-22 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:05:59.192274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megtudtuk, Repülős Gizi egy csepregi családi házba hatolt be, ahol a házőrző bokszer megharapta a kezét. A tulajdonos mentőt hívott a sérülthöz, akit a szombathelyi kórház baleseti ambulanciájára szállítottak. Az eset a rendőrség tudomására jutott: a tolvajt előzetes letartóztatásba helyezték. Információnkat megerősítette a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese.
Hogyan lett K. Sándornéból "Repülős" Gizi? Egyesek szerint még az ötvenes-hatvanas években azért kapta gúnynevét, mert az akkori belföldi repülőjáratokon közlekedve gyorsan tudott helyszínt váltani egy-egy tolvajlás után. Mások szerint a név arra vezethető vissza, hogy első lebukása alkalmával egy repülőjegyet találtak nála.
nol.hu - fidesz.hu