Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa keresztülhúzta Gyurcsány számításait

"Az ön bizalmi tőkéje igen alacsony" - mondta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere Gyurcsány Ferencnek, s ezzel keresztülhúzta a miniszterelnök számításait, aki zárt ülést szeretett volna.


Dátum: 2006-11-22 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:03.307629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A ma tartott önkormányzati egyeztető fórumon, amelyen a megyei jogú városok polgármesterei és a regionális fejlesztési tanácsok elnökei, valamint a megyei közgyűlések első emberei is részt vettek, a kormányfő hét javaslattal állt elő, melyek között igazi újdonság nem volt. Demszky Gábor viszont egyetlen szövetségbe tömörítené az önkormányzatokat.

Kósa Lajos erősen ostorozta Gyurcsány Ferencet, illetve kétségbe vonta e megbeszélés jó szándékát - a stop.hu beszámolója szerint. A debreceni polgármester arra szólította fel Gyurcsányt, hogy ha a továbbiakban az önkormányzatokkal kíván tárgyalni, fogadja el azt, hogy a helyhatóságok maguk válasszák ki tárgyalódelegációjukat. A Fidesz képviselője hozzátette: a miniszterelnök egyebek mellett felrúgta azt az eddigi gyakorlatot, hogy a régiók elnökei választott önkormányzati vezetők legyenek. A politikus hangsúlyozta: ragaszkodnak ahhoz, hogy a régiók élére továbbra is választott helyhatósági vezetők kerüljenek.

Kósa kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a kormány gyakorlatilag semmilyen közigazgatási átszervezési kérdésben nem tárgyalt a helyhatóságokkal, nélkülük döntött. Ennek következtében olyan abszurd intézkedések születtek, mint például az, hogy Szolnokra helyezték a Hadkiegészítő Parancsnokságot annak ellenére, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelentkeznek a legtöbben katonának, és Debrecenben van a legnagyobb helyőrség. Kósa szerint az, hogy a miniszterelnök nem vonja be a döntésbe az önkormányzatokat, nem egyszerűen udvariatlanság, hanem ezzel egy segítő kezet is eltaszít.

PR-akció

A PR-akció és a paródia sajátos keverékeként jellemezte a szerdai önkormányzati egyeztető fórumot Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatóján.

Az, hogy a miniszterelnök rendkívül udvariatlanul előre nem jelezte, hogy a sajtót is meghívta a találkozóra, majd az újságírókat a saját megnyitó beszéde után ki akarta küldeni, nyilvánvalóvá teszi, hogy ez egy PR-akció volt - mondta a politikus, rámutatva érdemi egyeztetésre ilyen feltételek mellett nem kerülhet sor, ennek megfelelően "tökéletes elbeszélés" folyt résztvevők között. Mint mondta, a megbeszélést azért tartja paródiának, mert a miniszterelnök által meghívottak jelentős része a saját megbízottja. Kósa Lajos azt viszont pozitívumként értékelte, hogy a kormányfő kimondta: amennyiben az önkormányzatok megszervezik saját érdekképviseletüket, azt elfogadja partnernek.

Kósa Lajos szerint a fórum egyetlen érdemi előremozdulása, hogy mindenki megállapította, szükség van a kormány és az önkormányzatok valamiféle egyeztetésére - bár jegyezte meg - ehhez nem kellett volna három óra. A fideszes politikus úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök hét javaslata közöl négyet, amelyek arra vonatkoznak, hogy mit is kellene megvitatni a kormány és az önkormányzatok egyeztetésén, még akár el is lehetne fogadni, bár ezek evidens megállapítások.

Gyurcsány Ferenc másik három javaslata viszont a paródia kategóriájába tartozik - tette hozzá Kósa Lajos. Mint mondta, a miniszterelnök azon javaslata, amely szerint a régióknak kellene kiválasztani azokat az ellenőröket, akik vizsgálják a kormány regionális fejlesztési programját, nem más, mint önellenőrzés. A politikus értelmezhetetlennek tartotta azt a kormányfői javaslatot is, hogy az operatív programok akcióterveit az önkormányzatok és a régiók készítsék el, illetve, hogy a régiók projektelőkészítés-finanszírozására 4 milliárdot fordítson a kormány - ezek ugyanis törvényben, illetve a költségvetésben is le vannak írva, vagyis igazából nem tekinthetők javaslatnak.

A politikus leszögezte: a miniszterelnök minden általuk felvetett kérdést megkerült, nem választolt arra, hogy miért nem választott vezetőket neveznek ki a régiók élére, és arról sem szólt, hogy az önkormányzati intézmények sorsáról és a közigazgatás átszervezéséről miért nem kérdezik meg az önkormányzatokat. Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fideszes elnöke elmondta: ott voltak a megbeszélésen, azonban nem kaptak választ például a költségvetéssel kapcsolatos felvetéseikre.

Kósa Lajos ezzel kapcsolatban azt mondta: az nem költségvetési egyeztetés, ha a kormány csak azt mondja, hogy nincs több pénz, és semmiben nem tud módosítani. "Operettországban élünk, ahol abszurd az életünk, ezért egyeztetésnek hívják a kannibálalkut, és az a tárgyalás, hogy én megeszlek téged" - fogalmazott. Kósa Lajos az Orbán Viktorral szembeni esetleges szembenállását firtató kérdésre azt válaszolta: nem mindenben ért egyet a Fidesz elnökével, de ez nem azt jelenti, hogy ellenlábasok lennének. Ez csak akkor lenne így, ha Orbán Viktor Debrecen polgármestere akarna lenni - mondta a politikus, aki megfordítva a kérdést hozzátette: polgármesteri posztja és a pártelnökég nem összeegyeztethető.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek