Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi Csongor és Tünde Fesztivál Budapesten

Nemzetközi Csongor és Tünde Fesztivált rendeznek szerdától vasárnapig a budapesti Merlin Színházban - közölte a szervezők nevében a Cseh Centrum kulturális referense az MTI-vel.


Dátum: 2006-11-22 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:03.918556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Csongor és Tünde Fesztiválon a lengyel Teatr Cinema, a cseh Divadlo Husa na Provazku, a szlovák Debris Company és a magyar Merlin Színház társulata négy különböző nézőpontból láttatja a közönséggel Vörösmarty művét - tartalmazza a közlemény.

A fesztiválon a színházak bemutatják Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művéből készített adaptációjukat, végül a négy társulat közös workshopján született etűdöket láthatják a nézők.

A fesztivál nyitó darabja a Merlin Nemzetközi Színház előadása, Csongor, Tünde és a többiek címen - olvasható a színház honlapján. A színpadon Roszik Hellát és Tompa Ádámot láthatja a közönség, aki egyben a darab rendezője is. A Merlin Nemzetközi Színház 1991-ben alakult, és nagy szerepet játszott abban, hogy az idegen nyelvű színjátszás meghonosodjon Magyarországon.

A pozsonyi Debris Company csütörtöki előadásának története Vörösmarty darabjának töredékes lényege és következménye, egy éjszaka álmainak segítségével, víziók, flashbackek, egy kis dráma és egy kis tánc formájában elmesélve. A társulat mintegy 15 éve szerepel a tánc és színházi palettán.

Az 1967-ben alapított cseh Divadlo Husa na Provazku számára a Csongor és Tünde felfedezés arról, hogy semmi sem olyan, amilyennek tűnik, hogy maga az út is lehet a megérkezés - olvasható a honlapon.

Az 1992-ben alakult lengyel Teatr Cinema Egy tánc töredékei - egy szerelem töredékei című előadása a társulat és egy táncos-koreográfus, Janusz Subicz együttműködésének eredménye.

A fesztivált a budapesti Lengyel Intézet, a Szlovák Intézet és a Cseh Centrum együttműködésével rendezik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek