A norvég evangélikus egyház szinódusa jóváhagyta állam és egyház szétválasztását
Nagy többséggel megszavazta szerdán a norvég evangélikus egyház vezető testülete, az általános szinódus az állam és az egyház szétválasztását, előrelépve azon az úton, melynek végén az evangélikus vallás Norvégiában megszűnik hivatalos államvallás lenni.
Dátum: 2006-11-22 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:05.201210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén áprilisban a norvég kormány konzultációsorozatba kezdett a skandináv országban működő több mint 2500 gyülekezettel, a városokkal és társadalmi csoportokkal az államegyházi rendszerről, s az egyeztetéseket december 1-jéig akarja lezárni.
A 11 püspökből és 11 egyházmegyei tanácsból álló norvég evangélikus szinódus az elmúlt hét végén tartott éves találkozóján 63:19 arányban jóváhagyta azt az alkotmánymódosítást, melynek értelmében az evangélikus vallás Norvégiában megszűnik államvallás lenni. Az egyház közlése szerint új jogszabályokra van szükség az eddigi állami jogköröknek a szinódusra való átruházásához, beleértve a papi kinevezések rendjét.
Jens Petter Johnsen, a Norvég Egyház nemzeti tanácsának igazgatója történelmi döntésnek nevezte a szinódus határozatát. Hangsúlyozta, hogy nem az egyház és az állam, hanem az egyház és a nép közötti viszony a lényeges.
Ha az egyházközségek és társadalmi csoportok többsége támogatná is a döntést, a norvég állam és egyház szétválasztása 2013 előtt akkor sem léphetne életbe, minthogy az egymást követő parlamentek mindegyikének jóvá kell hagynia az alkotmánymódosítást. Várakozások szerint a kormány 2008 végén terjeszti a parlament elé a javaslatot.
Az evangélikus vallás királyi rendelettel 1537-ben vált Norvégia hivatalos vallásává.
A két másik skandináv ország közül Dániában ugyanolyan államegyház működik, mint Norvégiában, míg Svédország 2000. január elsején szüntette meg az ottani evangélikus államegyházat.
MTI - fidesz.hu