Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törökország az ígérte, gondoskodik a pápai látogatás sikeréről

Törökország szerdán ígéretet tett arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz a jövő heti pápai látogatás sikeréért, mert Ankara szerint XVI. Benedek vizitjével alkalom nyílik az iszlám és a Nyugat közötti viszony javítására.


Dátum: 2006-11-22 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:06:07.671431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A pápai látogatás nagyon fontos Törökország számára. Meghoztunk minden szükséges biztonsági intézkedést. Abban a szellemben készülünk, hogy a vizit nagyon fontos üzenetet hordoz majd a Kelet és Nyugat közötti néhány félreértés elsimítására, a civilizációk közötti megbékélésre" - jelentette ki ankarai sajtóértekezletén Namik Tan, a török külügyminisztérium szóvivője.

A látogatásra november 28-a és december 1-je között kerül sor. XVI. Benedeknek pápaként ez lesz az első vizitje muzulmán országban.

A kormányzati bejelentéssel egy időben az iszlámista Üdv Pártja a pápai látogatás elleni tüntetésre szólította fel a lakosságot. A demonstrációt vasárnap rendeznék meg Isztambulban.

"Tiszteletünk határtalan minden vallás és azok minden képviselője iránt, de nem tűrhetjük szó nélkül azokat a kijelentéseket, amelyek a mi meggyőződésünket támadják. XVI. Benedek pápa szeptemberben nem átallotta megsérteni Mohamed prófétát. Szerinte a próféta csak gonoszságot és embertelenséget hozott a világra" - jelentette ki Osman Yumakogullari, a párt isztambuli elnöke sajtóértekezletén.

A katolikus egyházfőnek egy szeptember 12-én, Németországban elmondott beszéde a muzulmán világ ingerült reakcióját váltotta ki. XVI. Benedek egy XIV-XV. századi bizánci császár gondolatait idézte, aki az iszlámot karddal terjesztett vallásnak nevezte, és aki szerint Mohamed próféta csak gonoszságot és embertelenséget hozott a világra. A muzulmánokból kiváltott reakciók miatt az egyházfő bocsánatot kért, de az iszlám világban ezt sokan nem tartják elégségesnek, hasonlóan az Üdv Pártja sem.

Ezért Yumakogullari bejelentette, hogy pártja a pápai látogatás ellen vasárnapra tüntetést szervez, amelyre csaknem egymillió résztvevőt várnak. A párt tüntetésre felhívó plakátjain ez olvasható: A keresztes szövetség ellen - Nem a pápai látogatásra. A felhíváshoz 16 törökországi szervezet csatlakozott. (A párt a 2002-s legutóbbi parlamenti választásokon a szavazatok 1,22 százalékát szerezte meg, mintegy 380 ezer voksot.)

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka egy vasárnap megjelent interjújában óva intette a törököket attól, hogy "kínos incidensekkel" zavarják meg a pápa látogatását. Figyelmeztette az ország lakosságát a vizit "nagy lehetőség" Törökország számára, s ha a katolikus egyházfő elleni tiltakozások erőszakossá fajulnak, az problémákat okozhat Ankara számára az Európai Unió december közepén esedékes csúcstalálkozóján, amelyen megítélik Törökország tagságra való érettségét.

Pápává választása előtt Joseph Ratzinger nyíltan kijelentette, hogy a vallási és kulturális különbségek miatt a muzulmán Törökország nem tartozik Európához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek